Ezek azok a pillanatok, amikor azt kívánom, hogy ne emlékezzek semmire. De ekkor valami mégis visszaránt, hogy ezt ne, ezt mégsem akarom. Én nem akarom elfelejteni, emlékezni akarok a közösen átélt pillanatokra, minden jóra s rosszra egyaránt, mert már csak az emlékeim maradtak meg belőle. Őt pedig elvesztettem... És magamat okolom, utálom magam, amiért minden próbálkozásom ellenére sem tudtam boldoggá tenni, amiért nem voltam képes megadni neki, amire vágyott. Most pedig minden erőmmel azon kell lennem, hogy elfelejtsem, hogy túllépjek, és kiirtsam az iránta érzett szerelmem. De erre képtelen vagyok, nem megy. Emiatt pedig minden nappal és éjjel maga a pokol. Mikor azt hinné az ember, hogy már jobb, akkor hirtelen minden újra előtör. Nem akar múlni a mindennapos sírás és álmatlanság. Próbáltam mindent, teát, meleg tejet, hátha segít... A hét elején már ott tartottam, hogy ha más megoldás nincs, kénytelen leszek gyógyszerhez folyamodni. Ennek köszönhetően már 4 napja homeopátiás tablettát szedek, ami alvászavar és szorongás csökkentésében segíthet. 3-szor 2 tabletta teszi ki a napi adagot. Szükség esetén ez a mennyiség növelhető. Hát ezt én meg is tettem az utóbbi két napban, mert annyira nem bírtam már. Egyenlőre azonban semmilyen hatását nem érzem neki. Még várok, hátha, bár ez egyre rosszabb. Napi 4-5 órás alvással, sok sírással, és kevés kajával nem sokáig bírja az ember szervezete... Erre pedig rátesz egy lapáttal, hogy a diplomamunkával sem tudok haladni. Hiába az ötletek, ha nem tudom papírra vinni. Nem vagyok képes rajzolni. Még felvázolni sem tudom őket, nemhogy rendesen kidolgozni. Az iskola pedig vészesen közeleg... :-S