Már nagyon elegem van. Egyre nehezebb. Néha ott tartok, hogy már nem bírom. El akarok menni innnen. Csak Miatta vagyok még itt. Ha Ő nem lenne nekem, nem lennék itthon most sem. Mert itt egyre elviselhetetlenebb. Lelkileg, érzelmileg egyre jobban összetörnek. Nagyon önző módon viselkednek, és nem veszik észre, hogy ezzel nekem is mennyit ártanak, vagy hogy nekem ártanak a legtöbbet vele...
Egyszerűen nem megy. Csak sírok és sírok, hullnak a könnyeim megállás nélkül. Egyre csak azt kérdezgetem magamtól, hogy "miért?" Miért alakultak így a dolgok? Miért? És miért nincs kiút ebből? Ha valami nem megy, annak véget kell vetni és külön kell tovább járni az utat... De nem, ők ezt nem értik, nem akarják. Én viszont mennék, nem kellene kétszer mondani. Ha tudnék, már rég nem lennék itt. Az első adandó alkalommal mennék el innen... messzire...
"A gyötrő fájdalom keservesebb, ha rokonaink okozzák."     / Aiszóposz /