Péntek reggel ígéretemhez híven elkísértem Szabit a vérvételre. Eléggé ideges volt szegényke. De nemcsak ő. Ha meghallom a vérvétel szót, görcsbe rándul a gyomrom. >_< Szerencsére nekem még nem volt benne részem, és remélem nem is lesz a közeljövőben. De visszatérve...  Már a labor környékén kezdtem rosszul érezni magam. Szabi elfoglalta a helyét, én pedig leültem az egyik székre várakozni. Kb. olyan fehér voltam, mint a fal, de legalábbis látható volt rajtam, hogy valami miatt eléggé stresszelek. Nem tehetek róla, már az is frusztrál, ha szemészetre kell mennem, nemhogy ilyen helyre.^^" Mikor láttam a kezükön vattát szorongató emberkéket előttem elsétálni, hatalmasakat forgott a gyomrom. Csak vártam s vártam. Nagyon hosszúnak tűnt az idő. Aztán végre kijött Szabi. Szegény, eléggé fájlalta a kezét, mert rosszul szúrták meg. Elkezdte ecsetelni a dolgot, én pedig többször kértem rá, hogy ne tegye, mert már nagyon közel álltam hozzá, hogy visszaköszönjön az a kevés kis reggelim. >_<

Ezek alapján eléggé hihetetlen, hogy középsuliban még terveim között volt, hogy patológus leszek. Pedig ilyen szándékaim voltak. A középfokú biológia érettségit le is tettem harmadikban. (5-ös lett :) ) A kémiával azonban meg sem mertem próbálkozni, mert az mindig is a gyengém volt. Az orvosira pedig az is kell.^^" Szóval ez a tervem is még csírájában meghiúsult...=_=