Március: Iskola, iskola és iskola. Az utolsó félév negatívuma, hogy hiába van kevés tantárgy, ha azok úgy vannak elosztva, hogy kb napi egy. De legalább a diplomára van, vagyis lenne idő, ha az ember lánya dolgozna rajta. Viszont én képtelen voltam rá. Mentségemre szolgáljon, hogy azért mindig próbálkoztam. Ha a rajzolás nem is, de az olvasás annál jobban ment. Nem tudom, mikor olvastam utoljára ennyit, de most halomszámra hordtam a könyveket a könyvtárból. Hétvégente pedig hosszú séták és fotózgatás. Ebben a félévben ugyanis gyakorlat volt digfotóból. Rajz óra szerencsére kevés volt, valami miatt mindig elmaradt.

Április: Utolsó hónap. A legrosszabb és a leghosszabb egyaránt. Pánikolás, mivel a diploma még sehol. Újra próbálkozás, aminek eredményeként legalább a vázlatok megszülettek. Már csak a technikát kellett kitalálni. Sok-sok próba, de semmi... Ez addig ment, amíg már csak két hét volt a leadásig. Utolsó ötletként a digitális rajzhoz nyúltam. Ha itthon voltam állandóan rajzoltam. Ha pedig Szombathelyen voltam, akkor a tanszéki gépeken valamint éjszakánként szobatársam gépén dolgoztam. Neki köszönhetem, hogy sikerült idejében végeznem. A beadandók terén szintén nagy elmaradásom volt. Így ez a hónap, de inkább a második fele a
pótolgatásokkal telt. Mindenből az utolsó pillanatban sikerült leadni mindent, de nem igazán érdekelt, megvolt és kész. Volt egy nap pihi, SakuraCon, vagy inkább MondoCon. Rossz volt ,hogy csak egy napra mentem, de muszáj volt. Így is bűntudatom volt, hogy egyáltalán felmentem, és nem a diplomán dolgoztam. A legjobb az utolsó nap volt. Éjfél körül még a diplomamunka portfólióján dolgoztam, utána nekiestem a sokszorosító graf beadandóknak, azután esztétika beadandót pötyögtem, majd valamikor hajnali fél három körül neki álltam volna tanulni az aznapi komplex szigorlatra, szobatársam azonban lekiabálta a fejem, hogy
nehogy már én ilyenkor még tanuljak, mert ő nem tud aludni a kislámpától. Mellesleg ő csoporttársam is, és kb annyit tanult a vizsgára, mint én. Ergo szinte semmit. Reggel korán keltünk, mentünk portfóliót nyomtatni, köttetni, aztán graf. osztályozás és végül szigorlat.

Május: Vizsgaidőszak és rémálom. Azonban nem tanulással kezdődött a hónap. Helyette a képkeretezőhöz rohangáltam, ja és előtte pedig nyomtattatni a rajzokat. Aztán jött a tanulás és a művtöri vizsga. 2db A/4-es füzetet írtam tele, és ragasztgattam tele tanulnivalóval és azzal a majdnem 400 képpel, amit be kellett vágnunk. Sem a tananyaggal, sem a képekkel nem végeztem, így csak a szerencsének köszönhető, hogy átmentem a vizsgán. Két tételből kellett felelni. Az egyik a kedvencem volt, amit jól tudtam, ám mégis alig jutott valami az eszembe, annyira bepánikoltam az egész vizsgától. A következő heti művtöri szigorlaton pedig megbuktam. Mivel a második félévben mindennel megcsúsztam, így az ehhez tartozó tételeket is  az utolsó pillanatban, a vizsga előtti napokban raktam össze. Így hiába volt kidolgozva mind az 52 tétel, nem volt időm megtanulni őket. Következő héten viszont sikerült levizsgázni. Óriási szerencsém volt a tételekkel. Nemzetköziből impresszionizmus, amit nagyon szeretek. Magyarból pedig a realizmus és historizmus.

Június: Tételek kidolgozása az államvizsgára vagy záróvizsgára, ki hogy nevezi. Rémes egy tételsorunk volt. Hiába a 3 év jegyzetei, az a 22 könyv, amit kicipeltünk a könyvtárból és az internet, még így is volt kb 6 tétel, amihez fogalmunk sem volt, mit kellene mondani. Szóval nemcsak az volt a rossz, hogy egyszerűen már képtelen voltam az információkat begyömöszölni a fejembe, de még a tételeim is hiányosak voltak. A vizsga előtt két nappal volt a NEJ-es animés rendezvényünk. Nem terveztem, hogy felmegyek, de délutánra már annyira kikészültem, hogy néhány órára beugrottam pihenésképp. Sikeresen kikészítettem magam lelkileg és idegileg ott, szóval aznap este már főleg nem ment semmi a fejembe. Vasárnap kitört rajtam a pánik. Legalább 3-szor beszéltem telefonon csoporttársammal és bőgtem el neki, hogy nekem ez nem megy és nem fog sikerülni a vizsga. Másnap azonban mégis sikerült. Jó tételeket húztam szerencsére. Bár a tanszékvezető tanárom belekérdezett az egyikbe. Ráadásul nem is olyan dolgokat kérdezett, ami a tételhez tartozott, hanem művtöris kérdéseket. Szerencsére azonban tudtam a válaszokat. Szóval ötösre államvizsgáztam.

Az iskolának tehát vége volt. A következő két hét táborfelügyelősködéssel telt. Majd pedig próbáltam diákmunkát találni. Azonban hiába lett volna, kiderült, hogy nem dolgozhatok, mert megszűnt a hallgatói jogviszonyom, hisz lediplomáztam. Várnom kell a felvételi eredményekig, és csak ha már a kezemben az iskolai értesítő, akkor jelentkezhetek munkára. Így egész júliusban itthon szenvedtem... Bár volt néhány nap, mikor csoporttársamnál voltam. Nagyon jó l éreztem magam, végre kikapcsolódtam és kimozdultam a megszokott környezetből.

Július 22 a várva várt nap. Nyilvánosságra kerültek a felvételi ponthatárok. Nagy volt a félelem előtte. Ugyanis a finanszírozásnál költségtérítésesre jelentkeztem. Szerencsére azonban még időben kiderült, hogy államilagra is jelentkezhettem volna. Úgyhogy kérvényt kellett írnom az Oktatási Hivatalnak, és ha elfogadják, akkor átírják a jelentkezésem államilag támogatottra. El is fogadták szerencsére, így már nyugodtabban vártam a ponthatárok nyilvánosságra hozatalát. Ééés felvettek, ami csoda. Csoda, mert idén semmi sem
akart összejönni, minden szörnyűségesen alakult. Már maga az is csoda volt, hogy meg tudtam csinálni a diplomamunkát és még le is államvizsgáztam. Most pedig újra irány Szombathely majd. Szerencsére... Csak tartanánk már ott, hogy ott legyek és ne Pápán. El ebből a városból, el, el... :'(